FőnavigációKategória navigációFőtartalom
Hat hónaposan
dm-drogeriemarkt

dm Kft.

Olvasási idő 2 perc

2023. 02. 02.

Hat hónaposan

6 hónapos korban a babák több fontos mérföldkőhöz is elérnek. Általában ilyentájt tudnak először ülni, majd mászni, megjelennek az első fogaik, sőt az eddig kizárólag anyatejes csecsemők is kaphatnak már szilárd ételt is.

Egyre mozgékonyabbá válnak, többször próbálgatják az ülést is. Kar- és hátizmaik megerősödnek, ezért képesek kinyújtott karjaikkal megtámaszkodni, előre-hátra hintázni és a térdüket is maguk alá tudják húzni. Ezek mozdulatsorok arra utalnak, hogy hamarosan megpróbálkoznak a mászással is.

Figyelem! Ne aggódjunk, ha ebben az életkorban még nem mászik a kicsi, hisz ebben is nagy az egyéni eltérés. Ez a képességük jellemzően a 6-10. hónap között alakul ki.

Szintén fontos esemény az első fogak megjelenése. (Ennek időpontja is változó, kinél előbb, kinél később találkozhatunk vele). Ilyenkor a baba általában fokozottabban nyáladzik, nyűgösebb, sőt akár hőemelkedése is lehet. A fogak kibújása előtt adott helyen sokszor vöröses udvar és kékes hólyagok jelenhetnek meg a fogínyen.

Fél éves kortól lehetővé válik a hozzátáplálás is, amennyiben anyatejjel táplált babáról van szó. (Ha tápszeres a pici, akkor már a 4. hónapban megkezdhetjük bizonyos ételek bevezetését). Ilyenkor az elsők közt adhatunk nekik gyümölcsöket (alma, őszibarack), főzelékféléket (kezdetben burgonya), gluténmentes (rizs) és glutént tartalmazó (búza, rozs, zab) élelmiszereket. Figyelem! 4 hónapos kor előtt ne adjunk nekik gluténtartalmú ételeket, de vezessük be azokat a 4-7. hónap között!

Ajánlott termékeink

  1. Márka: dmBio; Terméknév: Bio bébidesszert alma, körte és banán teljes kiőrlésű gabonával, 6. hónapos kortól, 190 g; Ár: 599 Ft; Alapár: 0,19 kg (3 153 Ft / 1 kg); dm márka logó; 4,948 5 csillagból 77 értékelés alapján; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio bébidesszert alma, körte és banán teljes kiőrlésű gabonával, 6. hónapos kortól dmBio
    dm márka logó
    599 Ft
    0,19 kg (3 153 Ft / 1 kg)
    Rendelhető

A lista vége