FőnavigációKategória navigációFőtartalom

Kórházi csomag összekészítése szülés előtt

A várandósság kilenc hónapja közeledik a vége felé, s Ön minden további nappal egyre izgatottabbá válik. Ezzel együtt elérkezik az ideje a kórházi csomag elkészítésének. Természetesen Ön dönti el, hogy pontosan mi kerüljön bele. Azonban annak érdekében, hogy garantáltan semmiről se feledkezzen meg, összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

dm-drogeriemarkt

dm Kft.

Olvasási idő 4 perc

2025. 04. 09.

Terhes nő pakolás közben

Táska vagy bőrönd?

Teljes mértékben Önre van bízva, hogy mibe pakol be. Egy táskának természetesen könnyebb helyet találni a kórházi ágy körül, azonban egy kisebb gurulós bőröndöt is minden bizonnyal el fog tudni helyezni. Kerülje azonban a hatalmas darabokat, hiszen valószínűleg nem egyedül lesz a szobában. Ha a szülés után mégis szüksége lenne valamire, amit nem pakolt be, akkor utólag a párja, a rokonai vagy a barátai is bevihetik Önnek.

Kórházi csomag összekészítése – mikor?

Senki sem tudja, hogy mikor indul be a szülés. A mai napig még a tudósok sem tudták azt kideríteni, hogy pontosan mitől kezdődik el a vajúdás. Azonban úgy vélik, hogy a kisbaba dönti el, hogy mikor szeretne végre megszületni.

Épp ezért legyen felkészülve, és már a kiszámított születési dátum előtt négy héttel készítse el a kórházi csomagot. A várandósság 36. hetében már legyen bepakolva minden szükséges dolog, ugyanis ekkortól már bármelyik pillanatban felléphetnek olyan méhösszehúzódások, melyek azért felelnek, hogy a kisbaba mélyebbre kerüljön a medencébe. Otthon szülés esetén is készítse el a kórházi csomagot, hiszen amennyiben nem terv szerint halad a szülés, akkor kórházba kell mennie.

Mi kapjon helyet a kórházi csomagban?

Alapvetően az alábbi dolgokat kell bepakolnia a kórházi csomagba a szüléshez:

  • kényelmes ruházat
  • kényelmes cipő
  • száj-, test- és hajápolási készítmények
  • az ellazuláshoz szükséges kiegészítők és termékek

Tipp: Ha az édesapa is elkíséri a kórházba, akkor neki is csomagoljon pár dolgot. Egyes kórházakban már vannak családi szobák, melyekben az apukának is biztosítanak alvóhelyet. Hagyjon tehát némi helyet az édesapa pizsamájának, higiénia termékeinek (fogkefe, tusfürdő és borotva).

Ellenőrző lista a kórházi csomaghoz

A szülés maradandó élmény egy nő életében, továbbá az érzelmek hullámvasútja. Épp ezért annyira fontos, hogy a lehető legjobban érezze magát, még a fájdalom és az esetleges panaszok ellenére is. Ezért pakolja be a legkényelmesebb ruháját, amiben jól is érzi magát, továbbá ne feledkezzen meg a kedvenc ápolási termékeiről sem.

A következő lista segítségként szolgál, de természetesen nyugodtan kibővítheti.

Kényelmes ruházat és csúszásmentes kesztyű

Leggings, melegítőnadrág és több szoptatós felső – így nézhet ki a kórházi ruhatára. Nagyon fontos, hogy olyan kényelmes otthoni öltözéket válasszon, amit szeret, és ténylegesen jól érzi magát benne.

  • csúszásmentes kesztyű
  • hosszú pólók, hálóing vagy pizsama, melyek a szoptatáshoz is alkalmasak
  • bő, lezser nadrág
  • szoptatós vagy sima pólók
  • szoptatós melltartó
  • melegítő, pulóver
  • pamutbugyik
  • zoknik
  • fürdőköpeny
  • törölköző
  • hordozókendő

Higiéniai termékek

Az ápolás elengedhetetlen, különösen szülés után. Egy forró zuhany a kedvenc tusfürdőjével nagyon jót tud tenni.

Jó, ha van

Fejhallgató, nyakpárna vagy tea – pár kiegészítő szebbé tudja varázsolni a szülés előtti és utáni napokat, továbbá segíthetnek az ellazulásban.

  • fejhallgató és okostelefon a kedvenc zenékkel (ne feledkezzen meg a töltőkábelről)
  • újságok
  • egy könyv
  • frissítő törlőkendők
  • snackek, például mogyoró, aszalványok, csokoládé vagy sós sütemények
  • gyümölcslé vagy víz (esetleg ízesített)
  • kedvenc tea

Snackek és édességek

  1. Márka: dmBio; Terméknév: Bio aszalt datolya, magozott, 200 g; Ár: 899 Ft; Alapár: 0,2 kg (4 495,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio aszalt datolya, magozott dmBio
    dm márka logó
    899 Ft
    0,2 kg (4 495,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  2. Márka: dmBio; Terméknév: Bio almás puffasztott rizskorongok, 8. hónapos kortól, 35 g; Ár: 419 Ft; Alapár: 0,035 kg (11 971,43 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio almás puffasztott rizskorongok, 8. hónapos kortól dmBio
    dm márka logó
    419 Ft
    0,035 kg (11 971,43 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  3. Márka: Mivolis; Terméknév: Szőlőcukor mix alma, eper és fekete ribizli ízesítéssel, 100 g; Ár: 549 Ft; Alapár: 100 g (5,49 Ft / 1 g); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzőlőcukor mix alma, eper és fekete ribizli ízesítéssel Mivolis
    dm márka logó
    549 Ft
    100 g (5,49 Ft / 1 g)
    Rendelhető
  4. Márka: Mivolis; Terméknév: Szőlőcukor magnéziummal, fekete ribizli ízű, 100 g; Ár: 489 Ft; Alapár: 100 g (4,89 Ft / 1 g); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzőlőcukor magnéziummal, fekete ribizli ízű Mivolis
    dm márka logó
    489 Ft
    100 g (4,89 Ft / 1 g)
    Rendelhető
  5. Márka: True Dates; Terméknév: Ízesített datolya, savanyú alma ízű, 100 g; Ár: 899 Ft; Alapár: 0,1 kg (8 990,00 Ft / 1 kg); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaÍzesített datolya, savanyú alma ízű True Dates
    899 Ft
    0,1 kg (8 990,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  6. Márka: fit; Terméknév: Bio extrudált kukorica snack, mogyorós, 50 g; Ár: 399 Ft; Alapár: 0,05 kg (7 980,00 Ft / 1 kg); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio extrudált kukorica snack, mogyorós fit
    399 Ft
    0,05 kg (7 980,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  7. Márka: Sportness; Terméknév: Fehérjeszelet 30%, málnás crisp ízzel, fehér csokoládéval bevonva, 40 g; Ár: 499 Ft; Alapár: 0,04 kg (12 475,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFehérjeszelet 30%, málnás crisp ízzel, fehér csokoládéval bevonva Sportness
    dm márka logó
    499 Ft
    0,04 kg (12 475,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  8. Márka: dmBio; Terméknév: Bio étcsokoládé 90% kakaótartalommal, 100 g; Ár: 1 399 Ft; Alapár: 0,1 kg (13 990,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio étcsokoládé 90% kakaótartalommal dmBio
    dm márka logó
    1 399 Ft
    0,1 kg (13 990,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  9. Márka: dmBio; Terméknév: Bio puffasztott rizsszelet étcsokoládéval bevonva, 100 g; Ár: 899 Ft; Alapár: 0,1 kg (8 990,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio puffasztott rizsszelet étcsokoládéval bevonva dmBio
    dm márka logó
    899 Ft
    0,1 kg (8 990,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  10. Márka: Biopont; Terméknév: Bio extrudált földimogyorós kölesgolyó, 75 g; Ár: 549 Ft; Alapár: 0,075 kg (7 320,00 Ft / 1 kg); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio extrudált földimogyorós kölesgolyó  Biopont
    549 Ft
    0,075 kg (7 320,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  11. Márka: Gullon; Terméknév: Cukormentes rostdús keksz, 170 g; Ár: 599 Ft; Alapár: 0,17 kg (3 523,53 Ft / 1 kg); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaCukormentes rostdús keksz Gullon
    599 Ft
    0,17 kg (3 523,53 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  12. Márka: dmBio; Terméknév: Bio dupla tönkölykeksz étcsokoládékrémmel, 330 g; Ár: 1 399 Ft; Alapár: 0,33 kg (4 239,39 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio dupla tönkölykeksz étcsokoládékrémmel dmBio
    dm márka logó
    1 399 Ft
    0,33 kg (4 239,39 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  13. Márka: dmBio; Terméknév: Bio étcsokoládé 70% kakaótartalommal, 100 g; Ár: 1 199 Ft; Alapár: 0,1 kg (11 990,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio étcsokoládé 70% kakaótartalommal dmBio
    dm márka logó
    1 199 Ft
    0,1 kg (11 990,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  14. Márka: OHO!; Terméknév: Lencse chips juharsziruppal és baconnel, 100 g; Ár: 749 Ft; Alapár: 0,1 kg (7 490,00 Ft / 1 kg); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaLencse chips juharsziruppal és baconnel OHO!
    749 Ft
    0,1 kg (7 490,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  15. Márka: dmBio; Terméknév: Bio csokoládés málna, 50 g; Ár: 899 Ft; Alapár: 0,05 kg (17 980,00 Ft / 1 kg); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio csokoládés málna dmBio
    dm márka logó
    899 Ft
    0,05 kg (17 980,00 Ft / 1 kg)
    Rendelhető

A lista vége

Kisbabája számára

Az alábbi dolgokra lesz szüksége az újszülöttnek:

  • három-négy hosszú vagy rövid ujjú body
  • három-négy rugdalódzó
  • újszülöttsapka
  • meleg zoknik
  • overall a szabadba
  • hálózsák újszülöttek számára
  • szoptatós párna
  • takaró
  • pelenkák
  • nedves törlőkendő
  • popsikrém
  • textilpelenkák
  • nyálkendő
  • cumi

Tipp: Még a baba érkezése előtt ismerkedjen meg az autósüléssel. Próbálja a kocsiba betenni és kivenni, így hazainduláskor már könnyedén fog menni.

Iratok

A kórházban szükségesek lehetnek az alábbi iratok:

  • terhességi kiskönyv
  • személyi igazolvány és lakcímkártya
  • tajkártya
  • házassági anyakönyvi kivonat vagy apasági elismerő nyilatkozat
  • a terhességgel kapcsolatos összes vizsgálati lelet

Ajánlott termékek

  1. Márka: WELEDA Mama; Terméknév: Stria elleni ápoló olaj kismamáknak, 100 ml; Ár: 6 999 Ft; Alapár: 100 ml (69,99 Ft / 1 ml); Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaStria elleni ápoló olaj kismamáknak WELEDA Mama
    6 999 Ft
    100 ml (69,99 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  2. Márka: dmBio; Terméknév: Bio erdei gyümölcstea, 20 filter, 50 g; Ár: 899 Ft; Alapár: 50 g (17,98 Ft / 1 g); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaBio erdei gyümölcstea, 20 filter dmBio
    dm márka logó
    899 Ft
    50 g (17,98 Ft / 1 g)
    Rendelhető
  3. Márka: Balea; Terméknév: Szárazsampon, Soft Cotton, 200 ml; Ár: 849 Ft; Alapár: 200 ml (4,25 Ft / 1 ml); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzárazsampon, Soft Cotton Balea
    dm márka logó
    849 Ft
    200 ml (4,25 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  4. Márka: Balea; Terméknév: Szenzitív ajakápoló, duopack, 9,6 g; Ár: 599 Ft; Alapár: 9,6 g (62,40 Ft / 1 g); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzenzitív ajakápoló, duopack Balea
    dm márka logó
    599 Ft
    9,6 g (62,40 Ft / 1 g)
    Rendelhető
  5. Márka: Balea; Terméknév: Testápoló 3in1 5% ureával, nagyon száraz bőrre, 400 ml; Ár: 489 Ft; Alapár: 400 ml (1,22 Ft / 1 ml); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaTestápoló 3in1 5% ureával, nagyon száraz bőrre Balea
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    489 Ft
    400 ml (1,22 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  6. Márka: alverde NATURKOSMETIK; Terméknév: 2in1 családi sampon és balzsam, minden hajtípusra, 300 ml; Ár: 669 Ft; Alapár: 300 ml (2,23 Ft / 1 ml); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztása2in1 családi sampon és balzsam, minden hajtípusra alverde NATURKOSMETIK
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    669 Ft
    300 ml (2,23 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  7. Márka: alverde NATURKOSMETIK; Terméknév: Intenzíven ápoló kézkrém Pro Climate, bio gránátalmával és bio karitévajjal, 75 ml; Ár: 649 Ft; Alapár: 75 ml (8,65 Ft / 1 ml); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaIntenzíven ápoló kézkrém Pro Climate, bio gránátalmával és bio karitévajjal alverde NATURKOSMETIK
    dm márka logó
    649 Ft
    75 ml (8,65 Ft / 1 ml)
    Rendelhető

A lista vége