FőnavigációKategória navigációFőtartalom
Hogyan kezeljük a pirosodásra hajlamos arcbőrt?
dm-drogeriemarkt

dm Kft.

Olvasási idő 3 perc

2025. 10. 20.

Ez arcpirító!

Sokan látják vörösen a világot, ha nap mint nap a tükörbe néznek. Az ok: a kuperózis. Ez olyan, értágulatra való hajlam, amely eredményeként apró, vörös hajszálerek jelenhetnek meg az arcon. A leggyakrabban az orr körül és az arccsontnál tapasztalhatók. A kuperózis mind nőknél, mind férfiaknál felléphet, szinte minden életkorban – tény viszont, hogy a 30 év feletti nőket különösen gyakran érinti.

A kelták átka

Elsősorban a gének tehetők felelőssé mindezért. A gyenge kötőszövettel vagy világos bőrtípussal rendelkező emberek inkább hajlamosak rá, ezért is nevezik a kuperózist „a kelták átkának“. A kuperózis egy örökletes bőrelváltozás, ami, ha már egyszer kialakul, többé nem szűnik meg teljesen. A kuperózis esetében vannak olyan eszközök és módszerek, amelyek segítségével enyhíthető a bőr kipirosodása és a megpattant hajszálerek mértéke, illetve megnyugtatható a bőr. Érdemes felkeresni a bőrgyógyászt, mert ő meg tudja mondani, hogy várható-e a gyulladásos variáns, a Rosacea kialakulása, ami külön kezelést kíván meg.

Mit szabad és mit nem irritált bőr esetén?

Az extrém hőmérséklet-ingadozások, az intenzív UV-sugárzás, a szaunázás és csípős ételek fogyasztása egyaránt igénybe veszi a bőrünket. Akárcsak a véredényekre hatást gyakorló élvezeti szerek, mint a tea, a kávé és az alkohol. A dohányzás szintén tilos. A nikotin ugyanis szűkíti az ereket, amelynek következtében vértolulás alakul ki, ami a hajszálerek elpattanását okozhatja. A bőr ápolására is figyelmet kell fordítani. A használt termékek lehetőleg ne tartalmazzanak illatanyagokat és vérkeringést serkentő összetevőket, mint alkoholt vagy illóolajokat. Szintén érdemes kerülni a bőrradírt és a kefével való masszírozást, valamint a zsíros krémeket. Utóbbi úgy hat ugyanis, mint egy szigetelő réteg, ami azt váltja ki, hogy az alatta lévő szövet felmelegszik és a piros hajszálerek még jobban kiemelkednek.

Hogyan nyugtathatja meg a kipirosodott bőrt?

Egy extra adag nedvességgel, valamint hűsítő zselékkel és borogatásokkal. A vadgesztenye- vagy árnikakivonat tartalmú szerek igencsak jótékony hatásúak, hiszen erősítik a kötőszövetet és elősegítik a hajszálerek újbóli összehúzódását. Ápolási tipp: Az úgynevezett soebi masszázs elsősorban az erek edzésére alkalmas. Viszont lehetőleg csak egészségügyileg képzett kozmetikusok végezzék. Súlyos esetekben segíthet a lézeres kezelés is, amellyel célzottan meg lehet semmisíteni az érintett ereket és így megszünteti a pirosodást.

A csalás szépsége

A kozmetikai ipar olyan, zöldes korrektorokat és alapozókat fejlesztett ki, amelyek kifejezetten pirosodó bőrre valók és semlegesítik a kipirult területeket. Egyszerűen vigyük fel a megfelelő terméket az érintett területre és ütögessük be, hogy optimális mértékben tapadjon a bőrre. Végezetül egy magas pigmenttartalmú alapozóval helyreállítjuk az optikai egyensúlyt. Ideális befejezésként sárgás árnyalatú púdert használhat – és így mintha elfújták volna a kellemetlen pirosodást.

Ajánlott termékek

  1. Márka: Balea; Terméknév: Ajakápoló, Island Breeze, 10 ml; Ár: 799 Ft; Alapár: 10 ml (79,90 Ft / 1 ml); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaAjakápoló, Island Breeze Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    799 Ft
    10 ml (79,90 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  2. Márka: Balea; Terméknév: Hidratáló zselés ajakápoló maszk Sweet Berry, 1 db; Ár: 549 Ft; Alapár: 1 db (549,00 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaHidratáló zselés ajakápoló maszk Sweet Berry Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    549 Ft
    1 db (549,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  3. Márka: Balea; Terméknév: Szövetmaszk minden bőrtípusra, 1 db; Ár: 549 Ft; Alapár: 1 db (549,00 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzövetmaszk minden bőrtípusra Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    549 Ft
    1 db (549,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  4. Márka: Balea; Terméknév: Szövetmaszk Coconut Lime kókuszvízzel és limekivonattal minden bőrtípusra, 1 db; Ár: 399 Ft; Alapár: 1 db (399,00 Ft / 1 db); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzövetmaszk Coconut Lime kókuszvízzel és limekivonattal minden bőrtípusra Balea
    dm márka logó
    399 Ft
    1 db (399,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  5. Márka: Balea; Terméknév: Hidratáló nappali arckrém, Be You, 50 ml; Ár: 1 499 Ft; Alapár: 50 ml (29,98 Ft / 1 ml); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaHidratáló nappali arckrém, Be You Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    1 499 Ft
    50 ml (29,98 Ft / 1 ml)
    Rendelhető
  6. Márka: Balea; Terméknév: Szövetmaszk, Be You Glass Skin, 1 db; Ár: 1 499 Ft; Alapár: 1 db (1 499,00 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaSzövetmaszk, Be You Glass Skin Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    1 499 Ft
    1 db (1 499,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  7. Márka: Balea; Terméknév: Emelő hatású tapasz állra, 1 db; Ár: 1 499 Ft; Alapár: 1 db (1 499,00 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaEmelő hatású tapasz állra Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    1 499 Ft
    1 db (1 499,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  8. Márka: Balea; Terméknév: Ránc elleni tapasz, 13 db; Ár: 999 Ft; Alapár: 13 db (76,85 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaRánc elleni tapasz Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    999 Ft
    13 db (76,85 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  9. Márka: Balea; Terméknév: XL-méretű szem alatti tapaszok, 2 db; Ár: 499 Ft; Alapár: 2 db (249,50 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaXL-méretű szem alatti tapaszok Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    499 Ft
    2 db (249,50 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  10. Márka: Balea; Terméknév: Arctapasz, Q10-koenzim- és duó-peptidtartalommal, 4 db; Ár: 399 Ft; Alapár: 4 db (99,75 Ft / 1 db); Limitált kiadás logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaArctapasz, Q10-koenzim- és duó-peptidtartalommal Balea
    Limitált kiadás logódm márka logó
    399 Ft
    4 db (99,75 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  11. Márka: Balea; Terméknév: Fátyolmaszk Bloomy Stripes, 1 db; Ár: 549 Ft; Alapár: 1 db (549,00 Ft / 1 db); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFátyolmaszk Bloomy Stripes Balea
    dm márka logó
    549 Ft
    1 db (549,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  12. Márka: Balea; Terméknév: Hidrogél ajakmaszk eper-vanília, 1 db; Ár: 299 Ft; Alapár: 1 db (299,00 Ft / 1 db); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaHidrogél ajakmaszk eper-vanília Balea
    dm márka logó
    299 Ft
    1 db (299,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető

A lista vége