FőnavigációKategória navigációFőtartalom

Irány a víz: Így ápolja és mossa megfelelően a bikinit, a fürdőruhát és az egyéb kiegészítőket

dm-drogeriemarkt

dm Kft.

Olvasási idő 4 perc

2025. 07. 21.

A fürdőruha mosása – így sikerülhet

Ismeri azt az érzést, amikor az ember végre rátalál a számára tökéletes bikinire vagy fürdőruhára? Nagyszerűen passzol, sehol sem feszül és a színei is csodálatosak. Ahhoz, hogy ez sokáig így maradjon, és a következő szezonban is ugyanolyan elégedetten tudja viselni, a dm szerkesztősége mosási és ápolási tippeket gyűjtött össze a fürdőruhái számára.

Fürdőruha – mennyire kényes valójában?

A nap, a klóros és sós víz, a naptej és a verejték erőteljesen hatnak a fürdőruhákra a nyár folyamán. A gyakori mosás sem tesz jót az anyaguknak. Sokszor előfordul, hogy a bikiniket, fürdőruhákat már egy nyár után ki kell dobni, mivel kifakul a színük, illetve elveszítik a rugalmasságukat. Ennek nem kell így lennie, mert az alábbi egyszerű ápolási és mosási trükkökkel a kényes horgolt bikinit, a kedvenc fürdőruhát és a sportos fürdőnadrágot is megkímélheti attól, hogy egy szezon után keresztet kelljen vetni rá.

A fürdőnadrág, bikini és úszóruha helyes mosása, szárítása & ápolása – így sikerülhet

1. Először mossa ki a fürdőruhákat, és csak utána viselje őket

Miután végre megtalálta a tökéletes bikinit vagy fürdőruhát, legszívesebben azonnal fel is venné. De előtte még van egy kis tennivaló; hiszen különösen a fürdőruhák esetében lényeges, hogy az első viselés előtt ki legyenek mosva. Így a gyártás következtében rajtuk maradt vegyszereket el lehet távolítani, és el lehet kerülni az olyan nem kívánt reakciókat, mint a kiütések, gyulladások vagy a viszketés. A legjobb 30 fokon mosógépben egyszer átmosni, szárítani, és a fürdőzésnek semmi sem állhat az útjába.

2. A zavaró naptejfoltok elkerülése

A naptejfoltok nagyon bosszantóak, különösen azért, mert gyakran csak egy idő után válnak láthatóvá. Ezt is meg lehet előzni, ha a fürdőruha felvétele előtt 15 perccel krémezi be magát fényvédővel. Hagyja beszívódni és vizsgálja át a bőrét, hogy nem maradt-e valahol felesleges naptej.

3. Fürdőzés előtt tusolás, fürdőzés után mosás

Annak érdekében, hogy az olyan szennyeződések, mint a verejték és a naptej, ne lépjenek reakcióba a klóros vagy sós vízzel, alaposan tusoljon le, mielőtt fürdőzni indulna. Fürdés után célszerű lecserélni a fürdőruhát, s a bikinit, úszódresszt vagy fürdőnadrágot kézzel, vízzel, esetleg egy gyengéd samponnal kimosni. Kézi mosás után óvatosan nyomkodja ki a textíliákat egy törölközőben, s végezetül tegye ki száradni egy árnyékos helyre, a közvetlen napsugárzás ugyanis fakóvá teszi a színeket.

4. Tárolja megfelelően a nedves úszófelszerelést

Valószínűleg Önnel is megtörtént már, hogy hazamenetel előtt még egyszer megmártózott a vízben, majd a vizes fürdőruháját gyorsan bedobta a táskájába, és benne is felejtette. Az egyéb fürdőzési kiegészítőkön kialakuló kellemetlen szagok, a nedvesség és a penészfoltok elkerülése érdekében azt javasoljuk, hogy a vizes fürdőruhát mindig elkülönítve tárolja a táskában, pl. egy kis, praktikus bikini-bagben. Amint hazaért, pakolja ki a vizes dolgokat, majd szárítsa meg vagy mossa ki őket.

5. A fürdőnadrág, bikini és fürdőruha megfelelő mosása és szárítása

Legkésőbb a harmadik vagy negyedik viselés után az úszófelszerelését mossa ki mosógépben. Válasszon egy kímélő mosási programot, legfeljebb 30 fokos vízhőmérséklettel, viszont ne használjon öblítőt, és ne centrifugázzon. Alkalmazzon kímélő mosószert, egy mosóhálót és mossa kifordítva a fürdőruhát, így nemcsak a textíliát, hanem a színeket is kímélheti. 
Ahhoz, hogy bikinije vagy úszóruhája ne veszítse el a formáját, szárításhoz fektesse a szárítóra ahelyett, hogy felakasztaná. Érdemes kerülni a szárító, a fűtőtest vagy a nap erős hőjét is. Így sokáig örülhet a megfelelően illeszkedő, ragyogó színű és minden szempontból tökéletes fürdőruhának.

Ajánlott termékek

  1. Márka: Denkmit; Terméknév: Mosópor színes ruhákhoz XXL, 80 mosás, 5,2 kg; Ár: 3 209 Ft; Alapár: 5,2 kg (617,12 Ft / 1 kg); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaMosópor színes ruhákhoz XXL, 80 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    3 209 Ft
    5,2 kg (617,12 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  2. Márka: Denkmit; Terméknév: Mosókapszula 3in1, színes textíliákhoz, 22 mosás, 22 db; Ár: 1 845 Ft; Alapár: 22 db (83,86 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaMosókapszula 3in1, színes textíliákhoz, 22 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 845 Ft
    22 db (83,86 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  3. Márka: Denkmit; Terméknév: Mosópor fehér ruhákhoz, 80 mosás, 5,2 kg; Ár: 3 709 Ft; Alapár: 5,2 kg (713,27 Ft / 1 kg); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaMosópor fehér ruhákhoz, 80 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    3 709 Ft
    5,2 kg (713,27 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  4. Márka: Denkmit; Terméknév: Folyékony finommosószer Color & Care, színes érzékeny textíliákhoz, 1,5 l; Ár: 969 Ft; Alapár: 1,5 l (646,00 Ft / 1 l); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFolyékony finommosószer Color & Care, színes érzékeny textíliákhoz Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    969 Ft
    1,5 l (646,00 Ft / 1 l)
    Rendelhető
  5. Márka: Denkmit; Terméknév: Mosókapszula 3in1, fehér textíliákhoz, 22 mosás, 22 db; Ár: 1 849 Ft; Alapár: 22 db (84,05 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaMosókapszula 3in1, fehér textíliákhoz, 22 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 849 Ft
    22 db (84,05 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  6. Márka: Denkmit; Terméknév: Folyékony finommosószer színes ruhákhoz Color & Care Blossom Dream, 30 mosás, 30 mosás; Ár: 979 Ft; Alapár: 1,5 l (652,67 Ft / 1 l); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFolyékony finommosószer színes ruhákhoz Color & Care Blossom Dream, 30 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    979 Ft
    1,5 l (652,67 Ft / 1 l)
    Rendelhető
  7. Márka: Denkmit; Terméknév: Folyékony mosószer fekete és sötét ruhákhoz Black Sensation, 1 l; Ár: 745 Ft; Alapár: 1 l (745,00 Ft / 1 l); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFolyékony mosószer fekete és sötét ruhákhoz Black Sensation Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    745 Ft
    1 l (745,00 Ft / 1 l)
    Rendelhető
  8. Márka: Denkmit; Terméknév: Folyékony mosószer fehér és világos textíliákhoz White Sensation, 1 l; Ár: 745 Ft; Alapár: 1 l (745,00 Ft / 1 l); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFolyékony mosószer fehér és világos textíliákhoz White Sensation Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    745 Ft
    1 l (745,00 Ft / 1 l)
    Rendelhető
  9. Márka: Denkmit; Terméknév: Ultra szenzitív mosópor színes textíliákhoz, 1,35 kg; Ár: 1 379 Ft; Alapár: 1,35 kg (1 021,48 Ft / 1 kg); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaUltra szenzitív mosópor színes textíliákhoz Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 379 Ft
    1,35 kg (1 021,48 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  10. Márka: Denkmit; Terméknév: Folyékony mosószer koncentrátum színes textíliákhoz Pro Climate, 33 mosás; Ár: 1 325 Ft; Alapár: 1 l (1 325,00 Ft / 1 l); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaFolyékony mosószer koncentrátum színes textíliákhoz Pro Climate Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 325 Ft
    1 l (1 325,00 Ft / 1 l)
    Rendelhető
  11. Márka: Denkmit; Terméknév: Premium mosópor fehér ruhákhoz, 20 mosás; Ár: 1 599 Ft; Alapár: 1,35 kg (1 184,44 Ft / 1 kg); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaPremium mosópor fehér ruhákhoz Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 599 Ft
    1,35 kg (1 184,44 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  12. Márka: Denkmit; Terméknév: Ultra szenzitív mosópor fehér textíliákhoz, 20 mosás, 1,35 kg; Ár: 1 449 Ft; Alapár: 1,35 kg (1 073,33 Ft / 1 kg); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Biztonsági figyelmeztetés: Ártalmas, irritatív anyagok; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaUltra szenzitív mosópor fehér textíliákhoz, 20 mosás Denkmit
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    1 449 Ft
    1,35 kg (1 073,33 Ft / 1 kg)
    Rendelhető

A lista vége