FőnavigációKategória navigációFőtartalom

Sok szeretet van benne: Készítsd el a saját pelenkatortádat!

dm-drogeriemarkt

dm Kft.

Olvasási idő 3 perc

2023. 09. 29.

Akár gólyaként, akár szivárványként: Ezek a pelenkatorták személyes ajándékot jelentenek egy babaköszöntőre vagy az új szülők első látogatására.

DIY pelenkatorta

Garantáltan minden fiatal szülő örülni fog ennek a kedves, ugyanakkor praktikus ajándékötletnek. Hiszen a babáknak rengeteg pelenkára lesz szükségük. Viszont ennek nem kell feltétlenül a klasszikus pelenkatortának lennie, hanem lehet szivárvány alakú vagy akár gólyás is. Az alábbi ismertetőben bemutatom Önnek az elkészítésüket.

1. variáció – Szivárvány pelenkatorta

Ehhez az alábbiakra lesz szüksége:

  • 1 csomag pelenka 
  • 12 pár babazokni tetszés szerinti színekben 
  • erős karton
  • ragasztópisztoly
  • olló
  • ceruza

A pelenkák becsomagolása

Nyissa szét egyenként a pelenkákat, majd tekerje fel és tegye bele egy-egy babazokniba. Ezt a lépést ismételje meg az összes zoknival. Ha nagyobb zoknikat használ, két pelenkát is beletehet egymás után.

A szivárvány kivágása

A következő lépésben alakítson ki a zoknikból egy szivárványt egy nagy darab kartonon.
Most rajzolja meg a szivárvány körvonalát egy ceruzával, majd vágja ki ollóval.

A külső szegély felragasztása

A szegélyhez vágjon le a kartonból egy kb. 4 cm széles csíkot, majd ragassza ragasztópisztollyal lépésről lépésre a szivárvány széleihez. A csíkot nyomkodja meg újra meg újra, és várjon néhány pillanatot, amíg a ragasztó megszárad.

Töltse fel a szivárványformát zoknikkal

Az utolsó lépésben helyezze el a megtöltött zoknikat szivárvány alakban. Ennek során húzza rá a zokni végét a következőre. Így egy szép, egyenletes átmenetet hozhat létre.

Hogyan készítsünk egy szivárványos pelenkatortát?

  1. DIY pelenkatorta

    Alapanyagok

  2. DIY pelenkatorta

    Pelenkák csomagolása

  3. DIY pelenkatorta

    Sablon kivágása

  4. DIY pelenkatorta

    Körberagasztás kezdete

  5. DIY pelenkatorta

    Rögzítés

  6. DIY pelenkatorta

    És kész is!

A lista vége

2. verzió – Gólyás pelenkatorta

Az alábbiakra lesz szüksége:

  • 1 csomag pelenka 
  • dm textilpelenkák
  • befőttesgumi
  • erős karton 
  • ragasztópisztoly
  • olló
  • színes filcanyag, barkácspapír vagy dekorgumi a gólyához 
  • gólyasablon

A karton kivágása

Vágjon ki a kartonból egy 60 cm x 16 cm-es csíkot. Hajtson félbe egy négyzet alakú (78 cm x 78 cm) textilpelenkát, majd helyezze rá a kartonra és hajtsa rá, hogy a karton ne legyen látható.

A pelenkák feltekerése

A következő lépésben tekerje fel egyesével a pelenkákat. Rögzítsen minden tekercset egy befőttesgumival, hogy ne nyíljanak szét. Alternatívaként apró babazoknikat is ráhúzhat minden egyes pelenkára.

Pelenkapiramis

A feltekert pelenkákat helyezze a textilpelenkába csomagolt kartonra, és halmozza fel piramis alakban. A karton oldalait kissé hajtsa be, ezután csukja össze, majd egy madzaggal kösse össze a két végét.

A gólya kivágása

Díszítse a pelenkapiramist egy apró gólyával. Ahhoz, hogy a munkát valamennyire megkönnyítsük, készítettünk Önnek egy megfelelő sablont. Nyomtassa ki a gólyasablont és az egyes elemeket rajzolja körbe az Ön által kiválasztott barkácsanyagon. Vágja ki, majd ragasztópisztollyal állítsa össze az egyes részekből a gólyát. Ehhez nyugodtan használhat különféle anyagokat, pl. a kalaphoz filcet, a csőrhöz dekorgumit, a lábakhoz barkácspapírt.

Díszítés

Végezetül rögzítse a gólyát két helyen a kendőn, illetve a kartonon. A gratulációkat vagy a kis jövevény nevét ráteheti a csőrére vagy közvetlenül a kendőre. 

Sok örömet kívánok a barkácsoláshoz és az ajándékozáshoz!

Hogyan készítsünk egy gólyás pelenkatortát?

  1. DIY pelenkatorta

    Alapanyagok

  2. DIY pelenkatorta

    Összeillesztés

  3. DIY pelenkatorta

    Pelenkák feltekercselése

  4. DIY pelenkatorta

    Piramisformában való összekötés

  5. DIY pelenkatorta

    Sablonok kivágása

  6. DIY pelenkatorta

    És kész is!

A lista vége

Ajánlott termékek

  1. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka Öko, 8-as méret, 18 kg-tól, 21 db; Ár: 2 415 Ft; Alapár: 21 db (115,00 Ft / 1 db); Csak online logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka Öko, 8-as méret, 18 kg-tól babylove
    Csak online logódm márka logó
    2 415 Ft
    21 db (115,00 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  2. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka Mini, 2-es méret, 3-6 kg, jumbo pack, 84 db; Ár: 3 229 Ft; Alapár: 84 db (38,44 Ft / 1 db); Csak online logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka Mini, 2-es méret, 3-6 kg, jumbo pack babylove
    Csak online logódm márka logó
    3 229 Ft
    84 db (38,44 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  3. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka 8-as méret, 18 kg-tól, jumbo pack, 56 db; Ár: 3 999 Ft; Alapár: 56 db (71,41 Ft / 1 db); Csak online logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka 8-as méret, 18 kg-tól, jumbo pack babylove
    Csak online logódm márka logó
    3 999 Ft
    56 db (71,41 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  4. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka XXL, 7-es méret, 16+ kg, jumbo pack, 60 db; Ár: 4 099 Ft; Alapár: 60 db (68,32 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Csak online logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka XXL, 7-es méret, 16+ kg, jumbo pack babylove
    Árréscsökkentés logóCsak online logó
    4 099 Ft
    60 db (68,32 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  5. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka nature XL, 6-os méret (15-20 kg), havi csomag; Ár: 9 529 Ft; Alapár: 108 db (88,23 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Csak online logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka nature XL, 6-os méret (15-20 kg), havi csomag babylove
    Árréscsökkentés logóCsak online logó
    9 529 Ft
    108 db (88,23 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  6. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka nature maxi, 4-es méret (8-14 kg), havi csomag, 136 db; Ár: 8 939 Ft; Alapár: 136 db (65,73 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Csak online logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka nature maxi, 4-es méret (8-14 kg), havi csomag babylove
    Árréscsökkentés logóCsak online logó
    8 939 Ft
    136 db (65,73 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  7. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka nature junior, 5-ös méret (10-16 kg), havi csomag, 120 db; Ár: 8 935 Ft; Alapár: 120 db (74,46 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Csak online logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka nature junior, 5-ös méret (10-16 kg), havi csomag babylove
    Árréscsökkentés logóCsak online logó
    8 935 Ft
    120 db (74,46 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  8. Márka: babylove; Terméknév: Éjszakai bugyipelenka Junior, 5-ös méret, 13-20 kg, 36 db; Ár: 3 409 Ft; Alapár: 36 db (94,69 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Csak online logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóÉjszakai bugyipelenka Junior, 5-ös méret, 13-20 kg babylove
    Árréscsökkentés logóCsak online logó
    3 409 Ft
    36 db (94,69 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  9. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka Maxiplus, 4+-os méret, 9-15 kg, havi csomag, 152 db; Ár: 7 799 Ft; Alapár: 152 db (51,31 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaPelenka Maxiplus, 4+-os méret, 9-15 kg, havi csomag babylove
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    7 799 Ft
    152 db (51,31 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  10. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka 8-as méret, 18 kg-tól, 28 db; Ár: 2 399 Ft; Alapár: 28 db (85,68 Ft / 1 db); dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaPelenka 8-as méret, 18 kg-tól babylove
    dm márka logó
    2 399 Ft
    28 db (85,68 Ft / 1 db)
    Rendelhető
  11. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka nature XXL, 7-es méret, 16 kg-tól, 24 db; Ár: 2 225 Ft; Alapár: 24 db (92,71 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, Limitált kiadás logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot piros dm üzletekben nem kaphatóPelenka nature XXL, 7-es méret, 16 kg-tól babylove
    Árréscsökkentés logóLimitált kiadás logó
    2 225 Ft
    24 db (92,71 Ft / 1 db)
    Rendelhető
    dm üzletekben nem kapható
  12. Márka: babylove; Terméknév: Pelenka XXLplus 16 kg-tól, havi csomag, 120 db; Ár: 7 499 Ft; Alapár: 120 db (62,49 Ft / 1 db); Árréscsökkentés logó, dm márka logó; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaPelenka XXLplus 16 kg-tól, havi csomag babylove
    Árréscsökkentés logódm márka logó
    7 499 Ft
    120 db (62,49 Ft / 1 db)
    + 2 további méret
    Rendelhető

A lista vége

Ha tovább olvasnál a témában, ajánljuk olvasd el ezt a cikket is:

A pelenkázás meghitt percei – Kincs minden pillanata

Ide illő termékkategória