Rekordszámú pályázat érkezett a dm Nap gyermekei programjára 2026-ban

A napvédelem fontosságára idén is több tízezer gyermek figyelmét hívta fel a kezdeményezés
A dm idén 16. alkalommal hirdette meg a Nap gyermekei programot, amelynek célja, hogy szakemberek bevonásával, edukatív módon hívja fel a szülők, pedagógusok és a szélesebb nyilvánosság figyelmét a tudatos napvédelem jelentőségére. A kezdeményezés évről évre arra ösztönzi az óvodai közösségeket, hogy játékos, kreatív formában foglalkozzanak a gyermekek megfelelő fényvédelmével.
A pályázatra olyan magyarországi óvodai csoportok jelentkezését vártuk, amelyek elkötelezettek a gyermekek megfelelő napvédelme mellett, és nyitottak arra, hogy ehhez termék- és szakmai támogatást is igénybe vegyenek. A program így nemcsak figyelemfelhívó kampányként, hanem gyakorlati segítségként is támogatja a kisgyermekes közösségeket.
A 2026-os pályázati időszak április 13. és május 22. között zajlott, ez idő alatt az óvodai csoportok a www.dm-egyuttegymasert.hu oldalon keresztül nyújthatták be pályamunkáikat.
Az idei év különösen sikeresnek bizonyult: összesen 850 pályázat érkezett 740 óvodából, amellyel a program történetében eddig soha nem látott részvételi rekord született. A beérkezett pályamunkáknak köszönhetően közel 73 000 gyermek napvédelmi edukációja valósult meg országszerte.
A program keretében a pályázó közösségek többféle támogatásban részesülnek. A Garnier márka jóvoltából összesen 15 336 darab, 150 ml kiszerelésű naptejet osztunk ki a jelentkező óvodák között, a gyermeklétszámhoz igazodó arányosítás alapján. Az első 100 pályázó emellett 15 000 forint értékű Giotto kreatív csomagot kap a Fair Play Trade felajánlásából.
A „Legyél velünk NAPrakész!” pályázat eredményhirdetése
Fődíjas pályázat
A szakmai zsűri 2026-ban egyhangú döntéssel a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde pályaművét választotta a legjobbnak. A nyertes intézmény Manócska, Halacska, Cica, Nefelejcs, Pillangó, Süni, Méhecske, Nyuszi, Szivárvány és Napsugár csoportjainak közös alkotása érdemelte ki az elismerést.
A fődíj részeként a dm a nyertes óvoda játszóterét újítja fel látványos és kreatív elemekkel, amelyek funkcionális árnyékolástechnikai megoldásokat is tartalmaznak. Az ünnepélyes átadásra a felújítás befejezését követően kerül sor.
A felújítás keretösszege 3 000 000 Ft + Áfa.

Közönségdíjasok
A közönségszavazás során egy IP címről egy pályázatra egy szavazatot lehetett leadni a teljes szavazási időszak alatt. A 2026. május 26. és június 1. között beérkezett voksokat a szervezők ellenőrizték, a jogosulatlan szavazatokat pedig törölték az eredmények hitelességének biztosítása érdekében.
A legtöbb közönségszavazatot elnyerő 10 pályázó egyenként 100 000 Ft értékű Fair Play Trade ajándékutalványban részesül, amely a Fair Play Trade webshopban használható fel 2026. december 31-ig.
A 2026-os közönségdíjas pályázatok:
- Őrbottyáni Napsugár Óvoda
- Érdi Szivárvány Óvoda Erdőszéle Tagóvoda
- Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Óvoda
- Nagykőrösi Városi Óvoda Kárász utcai székhelye
- Pákozdi Nyitnikék Óvoda és Bölcsőde
- Szemlőhegy Utcai Óvoda
- Dunaújvárosi Óvoda Napsugár Tagóvodája
- Bornemisza Péter Óvoda-Bölcsőde
- Tálentum Református Óvoda-Bölcsőde
- Boldogi Csicsergő Óvoda és Mini Bölcsőde
A dm ezúton is köszöni minden pályázó óvodai csoport lelkes részvételét, valamint szívből gratulál a nyerteseknek. A Nap gyermekei program 2026-ban is bebizonyította, hogy a tudatos napvédelem ügye széles körű összefogással, közösségi élménnyel és játékos szemléletformálással érhető el a leghatékonyabban.


