FőnavigációKategória navigációFőtartalom

Kapcsolódjatok a Baba HANGoló dalaival

A BEBA OPTIpro Junior egy különleges dalsorozatot készített Palya Bea közreműködésével a babák beszédfejlődésének és a szülő-gyerek kapcsolat megerősítésének támogatására, amit most te is könnyedén elérhetsz.

Kisbabád növekedésének egyik leginkább kézzelfogható és nyomon követhető része ugyanis a beszéd fejlődése. Ezzel fonjátok szorosabbra a köztetek lévő, sosem múló kötelékeket, hiszen a beszéd révén még teljesebben és könnyebben értitek meg egymást. Az első gőgicsélésektől, hangutánzásoktól eljutni a már felismerhető szókezdeményekig, akár hibásan kiejtett szavakig, mondatokig, végül pedig a beszélgetésig azonban nem egyszerű feladat, és mindebben a szülő vagy gondviselő aktív jelenlétének óriási szerepe van.

Beba

Pontosan ezért a BEBA OPTIpro Junior mint a babák fejlődésének elkötelezett támogatója, egy hasznos, mindemellett szórakoztató eszközzel segít, hogy a beszéd közös tanulása szó szerint gyerekjáték legyen. Dr. Bertalan Regina Frida nyelvész, logopédus-gyógypedagógus szakmai támogatásával és Palya Bea elismert énekes, dalszerző, előadóművész közreműködésével megalkottunk 15 tematikus, a beszédfejlődést segítő dalt, amelyek egy 1-2 éves baba átlagos napját és fix programjait követik végig.

Legyen szó ébredésről, etetésre készülésről, utazásról, vendégek érkezéséről vagy éppen az orvoslátogatásról, fürdetésről és lefekvésről - a szituációkra reagáló dalok nem csupán a baba beszédfejlődését segítik helyzetspecifikus szavak tanulásával, de egy hasznos eszközt, plusz segítséget is adnak neked, szülőnek, mellyel könnyedén és feszültségmentesen áthidalhatod a baba napi rutinjának különböző lépéseit, átmeneti pontjait.

A beszédfejlődés jóval többről szól, mint hangok jól kimondott csoportjáról. A dalolás és mondókázás: hangból épített híd két emberi lény közt, és a babának is segít magát jobban érzékelni. A hangszínnel, a hangerővel, a tempóval való játék pedig - jóval a szavak jelentésén túl - az autentikus önkifejezés gazdag eszköztárát adja meg számára. Az általam legjobban ismert önkifejezési és kapcsolódási eszköz is a HANG. Anyává is ezen keresztül váltam: a saját magam által írt dalokon, meg ahogyan ezeket a kislányaimnak énekeltem” - meséli Palya Bea. “Egyszerű, hozzáférhető dalokat akartam írni, amelyekről a hallgató azt érzi >>jé, hát ez rólam szól!<< És tudtam, hogy a humort adagolom majd nagy kanállal, hisz néha nehéz babás helyzeteket kell átvészelni dallal.

Beba

A hallgatók visszajelzéseiből ítélve pedig az album valóban hasznos és szórakoztató eszköz mind a babák, mind pedig a szüleik számára.

Ha kedvet kaptál, a teljes Baba HANGoló dalok albumot megtalálod kedvenc streaming szolgáltatóid oldalán: a Spotify, Apple Music vagy épp a YouTube Music felületén.

Ajánlott termékek

  1. Márka: Nestlé BEBA; Terméknév: OPTIPRO 2 Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 6hó+, 500 g; Ár: 3 749 Ft; Alapár: 0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg); Új logó; 4,778 5 csillagból 27 értékelés alapján; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaOPTIPRO 2 Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 6hó+ Nestlé BEBA
    Új logó
    3 749 Ft
    0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  2. Márka: Nestlé BEBA; Terméknév: OPTIPRO 3 JUNIOR Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 12.hó+, 500 g; Ár: 3 749 Ft; Alapár: 0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg); Új logó; 5 5 csillagból 1 értékelés alapján; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaOPTIPRO 3 JUNIOR Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 12.hó+ Nestlé BEBA
    Új logó
    3 749 Ft
    0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  3. Márka: BEBA; Terméknév: EXPERTPRO HA 3 JUNIOR Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer fehérje-hidrolizátumból 12.hó+, 0,6 kg; Jogi kategória: Anyatej-kiegészítő tápszer; Ár: 5 299 Ft; Alapár: 0,6 kg (8 832 Ft / 1 kg); 5 5 csillagból 2 értékelés alapján; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaEXPERTPRO HA 3 JUNIOR Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer fehérje-hidrolizátumból 12.hó+ BEBA
    5 299 Ft
    0,6 kg (8 832 Ft / 1 kg)
    Rendelhető
  4. Márka: Nestlé BEBA; Terméknév: OPTIPRO 4 JUNIOR Tejalapú italpor vitaminokkal és ásványi anyagokkal 2év+, 500 g; Ár: 3 749 Ft; Alapár: 0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg); Új logó; 0 5 csillagból 0 értékelés alapján; Elérhetőség: Állapot zöld Rendelhető, Állapot szürke dm üzlet kiválasztásaOPTIPRO 4 JUNIOR Tejalapú italpor vitaminokkal és ásványi anyagokkal 2év+ Nestlé BEBA
    Új logó
    3 749 Ft
    0,5 kg (7 498 Ft / 1 kg)
    Rendelhető

A lista vége