Tudatos vásárlással a környezetbarát hétköznapokért
2019 októberében Kezdd kicsiben néven edukációs programot és egy facebook kihívást indítottunk, amelynek fókuszában a tudatos vásárlás és a pozitív cselekvési minták álltak.
A csoport azóta is aktív, a környezettudatos hétköznapi lépések fontosságára hívjuk fel a figyelmet, hogy a tagoknak további impulzusokat adjunk.
A dm 2019-es kihívásában több ezren kapcsolódtak be, a résztvevőket az egyéni elköteleződésen túl is szerettük volna motiválni: minden csatlakozó személy után 100 forinttal támogattunk egy környezetvédelmi kezdeményezést, 1 millió forinttal segítettük a 2020-as Tiszai PET Kupát.
Zárt facebook csoportunkban a kezdetektől fogva a hétköznapokban megtehető gyakorlati lépésekre fókuszálunk, s megmutatjuk, hogy a dm milyen szolgáltatásokkal, termékekkel segíti, hogy környezetkímélőbb alternatívákat találjunk. Hiszünk benne, hogy a mindennapi szokások megváltoztatásával nagy eredményeket lehet elérni. Mindenki máshol tart a környezettudatos életmódban, ezért fontos, hogy a tagok egymást is segítsék, jó példát és erőt adjanak azoknak, akik még csak az út elején járnak.
A csoportban a tagok megismerhetik, milyen „zöld” termékeket kínálunk, milyen fejlesztésink vannak, megmutatjuk azokat a fenntarthatósági jelzéseket, amelyek segítik az eligazodást, s civil, szakmai szervezetekkel együttműködve kínálunk hasznos „leckéket” fenntarthatóság témában tagjainknak, s arra buzdítunk mindenkit, hogy ossza meg tapasztalatait a többiekkel.
Csatlakozzon Ön is zárt Facebook csoportunkhoz, gyűjtsön tippeket, ossza meg tapasztalatait másokkal!




